Nő a foglalkoztatás kockázata
Hozzáadva: 2012.05.17.
A munkáltatói és munkavállalói kapcsolat a mellérendeltség irányába tolódik, de ezzel a felelősség is jobban terheli a munkavállalókat – hangzott el a negyedik BérMozaik konferencián, amelyet a CompLex Kiadó Rodin Felnőttképzési üzletága rendezett. Megjelent a júliustól hatályos Mt-ben a méltányos mérlegelés alapelve, változik többek között a munkaidő szabályozása és a szabadidő kiadhatósága is – derült ki Dr. Takács Gábor előadásából amelyről az ado.hu oldala számolt be. Sok helyen átláthatóbbá teszi a szabályozást az új Munka Törvénykönyve, változások lesznek az atipikus munkaviszonyok körében és megjelenik egy új alapelv, a méltányos mérlegelés elve – mondta el Dr. Takács Gábor, a CompLex Kiadó – a holland Wolters Kluwer csoport tagja - által a közelmúltban szervezett BérMozaik konferencián, amely ezúttal is a bérszámfejtéssel és társadalombiztosítással foglalkozó szakemberek számára szolgált iránytűként. Az új Mt. hatályba lépésével alapvetően megváltozik a munkajogra vonatkozó szemlélet: a korábbi szabályozáshoz képest sokkal szélesebb teret kapnak az egyéni és a kollektív megállapodások, ezzel pedig a felek kapcsolata eltolódik a mellérendeltség irányába; e mellett az általános magatartási követelmények is a polgári jogi szabályoknak megfelelően alakulnak. Mindezekkel a foglalkoztatási kockázatok nagyobb részben települnek át a munkáltatóról munkavállalóra; ennek egyik megjelenése, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételeket a munkavállaló is köteles lehet a jövőben biztosítani – mondta előadásában Dr. Takács Gábor.
Vége a vasárnapi nyitva tartásnak?
Hozzáadva: 2012.05.14.
Korlátozza egyes boltok vasárnapi nyitva tartását az új munka törvénykönyve. A Magyar Nemzet úgy tudja, a júliustól életbe lépő szabályozás előírja, hogy a plázákban működő boltok és a turisztikailag látogatott bevásárlóutcák kisebb üzletei sem nyithatnak ki a hét utolsó napján.
Kedvezményes internet és telefon szolgáltatás MCDSz tagoknak
Csökkentsd a hiteled törlesztőjét az MCDSz segítségével!
Ingyenes bankszámla a Raiffeisen Bank-tól.
kártyát igényelhessen díjmentesen
Hagyd hogy segíthessünk, hiszen együtt egymásért vagyunk!
Online belépési nyilatkozat
Érdekvédelem
Jogvédelem
Rendszeres hírlevél szolgáltatás.
Minden Tagunk részére MCDSz-es e-mail postafiókot biztosítunk.
A munkabér összegét fel kell tüntetni az álláshirdetésekben
Hozzáadva: 2012.05.19.
Ausztriában januártól kötelező feltüntetni a munkabér összegét az álláshirdetésekben. A törvényi szabályozás valódi forradalomhoz vezetett az osztrák munkaerőpiacon, ahol ugyanazért a pozícióért olykor 20-30%-kal kevesebb bért kaptak a nők – olvasható a tozsdeforum oldalán. Az Uniós szerződésekben 1957 óta szereplő „egyenlő munkáért egyenlő bért” alapelvet úgy tűnik, Ausztriában a gyakorlatban is érvényesíteni lehet ezzel az szabályozással. A törvény a magyar munkavállalókat és az osztrák piacon működő, vagy afelé nyitni kívánó magyar cégeket is számos szempontból érinti.
A nettó bérek stagnáltak, a nettó reálbérek 5,2 százalékkal csökkentek
Hozzáadva: 2012.05.19.
Jelentősen nőtt a közfoglalkoztatottak száma, akik azonban az átlagtól messze elmaradó bérezést kapnak; elsősorban emiatt lassult márciusban a keresetek növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembe vétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az idei első negyedévben az előző év azonos időszakit. A bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén 0,5 százalékkal csökkentek az év első három hónapjában. Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője az adatokkal kapcsolatban kiemelte: márciusban jelentősen, 2,7 százalékra lassult a bérnövekedési ütem az előző havi 6,8 százalékról. A nettó bérek stagnáltak, így a nettó reálbérek 5,2 százalékkal csökkentek.
Létszámleépítést hoz a járási rendszer kialakítása?
Hozzáadva: 2012.05.19.
A járások kialakításával a közigazgatás nem lesz sem jobb, sem hatékonyabb, sem gyorsabb − reagált a Napi Gazdaság kérdésére a szegedi városvezetés. Az átszervezést továbbra is bizonytalanság övezi, – [Napi Gazdaság / Szakszervezetek.hu információ]. A kormányzati narratívával ellentétben akár létszámleépítéssel is járhat a járási rendszer kialakítása − mondták a Napi Gazdaság körkérdésére a szegedi polgármesteri hivatal sajtóosztályán. Az új struktúra felállásával és a „hatáskörök vesztésének arányában mindenképpen létszámleépítésre" lehet számítani. Debrecenben óvatosabban fogalmaztak a humán erőforrás várható alakulásáról. Szekeres Antal jegyző elmondta, hogy a foglalkoztatottak száma a feladatellátáshoz igazodik, ennek megfelelően a módosítások érintik ugyan a hivatalok létszámát, ugyanakkor ez nem létszámleépítést, hanem egyes szakemberek, foglalkoztatottak más szervnél való alkalmazását jelenthetik a gyakorlatban. A parlamentben hétfőn elfogadott módosító indítvány szerint a meglévő foglalkoztatotti létszám átmenthető az új struktúrába, „csak" a képesítési feltételek hiányában át nem vett foglalkoztatottak álláshelyei kerülnek át a fővárosi és megyei kormányhivatal állományába.